Anyaforradalom

A női életút több nagy fordulópontja közül az egyik az anyaság. Minden fordulópont szembesít azzal, mit jelent nőnek lenni ma, ebben a társadalomban. Legtöbbször utólag ismerjük fel, hogy nem minden úgy működik, ahogy elképzeltük. Az anyaforradalom éppen erről szól –  a cselekvés rétegeiről, amelynek során az anyaság őszintén megélhetővé, a nehézségeivel való megküzdés vállalhatóvá és értékké válik, a nehézségek elleni fellépés pedig közös cselekvésekben jelenik meg.

Az anyaság szembesít

Az anyává válás hasonlóképpen szembesít a nők számára méltánytalan helyzetekkel – szinte minden életterületen. Az ellátórendszer működésével szembesülni várandósan problémamentes terhesség esetén is megterhelő. Miért kell 2-3 órát várakozni egy előre egyeztetett időpont esetén is 8 hónapos terhesen? Miért nem esik szó a császármetszésről a szülésfelkészítőn? Miért nem lehet megbízni abban, hogy a szülés sikerül?

Legkésőbb a szüléskor mindenki megtapasztalja milyen az, amikor a rendszerszintű kényszerítés folyamatos elvárásokkal („a szülés jobban fog fájni még ne hisztizzen”) , megalkuvásokkal („több órán keresztül nem láttam a babámat a szülés után és nem is mondtak egy szót sem arról, hogy van”) , igazságtalan döntési helyzetek sorozatának megteremtésével („ugye bent lehetnek a gyakornokok a szülésen – ez egy gyakorlókórház… csak 6-an vannak”) vagy éppen annak megvonásával („indulunk a műtőbe, már vajúdott eleget, ez császármetszés lesz”) és a kényelem és komfort megvonásával („császáros heggel nem tudtam a kórházi ágyra felmászni”), váratlan helyzetek előállításával sűrű ködként ellepi.

Az anyaság az első hónapokban a boldog pillanatok és a magányos kiszolgáltatottság állapota. Nincs az a nő, aki nem szembesül ekkor azzal, hogy mekkora szakadék van a misztifikált anyakép és a valóság között. És mekkora az elvárás a külvilág felől, hogy ennek a misztifikációnak megfeleljen – ne beszéljen a testi tüneteiről, a lelki nehézségeiről.

Az anyasággal járó hétköznapok őszinte megélése és megosztása a legértékesebb – ez ad lehetőséget a kapcsolódásra, ami támogat, átsegít és megtart. Nem az tart meg, ha kifelé minden rendben van és belül felőröl a megfelelés. A családi kapcsolatok megtartása és a családi segítés feltétele sajnos sok esetben még mindig a tűrés. Erre szocializálódott generációk viszik tovább a modellt, amelyben a család kohezív ereje nem az öröm, a támogatás, hanem a nehézségek – és egymás – kényszerű elviselésében megélt sorsközösség. Nincs is mód az őszinteségre, hiszen a szülők és nagyszülők is „túlélték valahogy”. Ebben a közegben – főleg, ha a segítség feltétele ennek a működési módnak való megfelelés – a kisgyerekes anyáknak alkalmazkodniuk kell ehhez, ha szeretnének tehermentesítést kapni. De hogyan lesz ebből változás?

Az anyaság mozgósít

A megélt és konfrontált valóság sok esetben olyan szembesítő erővel bír, amiben a nők már nem tudnak megalkudni. Sokan még több kört futnak azzal, hogy megpróbálják – egészen addig, hogy a munkába való visszatéréskor tényleg dolgoznak az időkezelésükön, mert még hiszik: ha a készségeiket fejlesztik, jobbak lesznek time-management-ben és akkor minden kisimul, mert marad idejük a házimunkára, a gyerekükkel töltött minőségi időre, a párkapcsolatukra és a munkájukban is hatékonyak tudnak lenni. Előbb utóbb azonban mindenki felismeri, hogy a rendszer irreális elvárásokat támaszt. A konkrét munkáltató (aki fizeti is akár az onboarding visszatérést segítő time management tréninget) , a gyermekellátó rendszer („ugye nem hozza a gyereket a szombati munkanapon?”), az apa munkáltatója, a családtagok („a gyereknek kell minden nap ennie meleg ételt”) mind ugyanannak a mechanizmusnak a logikáját közvetítik: a nő a felelős azért, amit tesz, vagy nem tesz. És minden, amit tesz, vagy nem tesz eszerint a logika szerint kerül minősítésre. Mások által. Olyanok által, akik mind újratermelik ezt a működési logikát, és ezáltal újabb és újabb körökben futunk bele és pattanunk le.

A méltánytalanság, az igazságtalan döntési helyzetek újraismétlődése, a saját élet feletti rendelkezés tereinek szűkítése az anyaságban rendszeres tapasztalattá válik.  Az igazságtalan döntési helyzetek egyik formája work-life balance, amely azt a hamis képet sugallja, mintha a munkát és az élet összes többi területét kellene kiegyensúlyozni 50-50%ban. Szándékosan elfedve ezzel az állítólagos mérleg az élet-oldalának részletgazdagságát, és ezáltal iegy hamis, leginkább a munkáltató szempontjait tükröző egyensúlyi állapot kialakítását tart kívánatosnak a nők számára. Ennek felismerése előbb-utóbb az anyákat aktivizálja, cselekvésre ösztönzi.

A cselekvés formái

A cselekvések legtöbbször öntámogató formában indulnak el. Tenni önmagunkért egy engedélyadás, legyen az sport, önfejlesztés, vagy akár egy feldolgozó folyamat, amelyben a veszteségekkel, családi folyamatokkal, önismerettel foglalkozunk.

Sokszor utólagos annak felismerése, hogy a környező világ – család, munkaerő-piac, szülészet, gyermekellátás – nem úgy működik, mint ahogy közvetíti az idealizált anyaságképet sugárzó társadalom. Sőt, sok esetben teljesen összeegyeztethetetlen ez az idea valósággal. Sokan a felismerést követően bűntudatot éreznek – miért csak utólag jöttek rá? Miért nem korábban? Fontos ilyenkor tudatosítani, hogy a felismerésnek van jelentősége, nem az időpontjának. Miért és honnan lehetetett volna erre rálátni, ha senki nem tanul a társadalom működéséről semmit az iskolaévei alatt? Honnan kaphatott volna bármelyik anya is mankókat ezeknek a folyamatoknak a megértéséhez, ha a társadalmi nyilvánosságban az anyaság a női kiteljesedés idealizált formájában jelenik meg?

A közösségi támogatás is a cselekvés egy formája annak érdekében, hogy ezekkel a felismerésekkel senki ne maradjon egyedül. Egymással lehessen kapcsolódni és támogatást adni, tapasztalatokon keresztül közösen megtanulni egy új viszonyt ehhez a közeghez. Nem véletlen, hogy a kapcsolódás során a közös cselekvés a változtatási igény megfogalmazásához vezet.

Anyaforradalom

A közös cselekvés mozgósít a változásért. A felismerés során az egymástól megkapott támogatás felerősíti a cselekvő erőt. A nők a veszteségeik feldolgozása után sok esetben csatlakoznak aktivizmushoz, vagy szimpatizánsként támogatnak változást segítő szervezeteket, kezdeményezéseket. Fontosnak tartják, hogy legyen változás. Az egyik legnagyobb kihívás ebben most az, hogy ne kelljen a női életút fordulópontjain mindenkinek a saját tapasztalatain és ezek feldolgozásán keresztül megérteni hogyan működik a társadalom a nőkkel, az anyákkal. Merjünk kritikusak lenni és higgyünk egymás tapasztalatának. Az anyaság úgy legyen érték, ahogy valóban megéljük. Egy olyan generáció nőhessen fel, amelyiknek nem a rendszerrel való fájdalmas szembesülés tapasztalatait kell feldolgoznia. De ha már odaáig sikerül eljutnunk, hogy saját lányainkat ebben a kritikai szellemben és tudatosságban tudjuk támogatni és őszinték vagyunk velük a saját anyaságunkkal kapcsolatban, már nagy lépést tettünk ebben az irányba.

2018-ban elkezdtük – visszük tovább:

https://merce.hu/2018/05/05/anyaforradalom-van-keszuloben/
https://ahang.hu/kampanyok/aktiv-anyak-a-dupla-csaladi-potlekert/2018/05/08/